Érkezés Delhi nemzetközi repterére

 


A mudrákat ábrázoló szobrok előttAkik jártak már Indiában azt mondják, hogy kétféle ember van azok között, akik rövidebb-hosszabb ideig megfordultak e sokszínű és sokszagú országban. Az egyik csoportba tartoznak azok, akiket elvarázsol, rabul ejt és újra meg újra visszatérnek még akkor is, ha esetleg voltak kellemetlen tapasztalataik. A másik csoport azt mondja: soha többé India.

A kedves Olvasó jogosan tehetné fel a kérdést, hogy vajon mi melyikbe tartozunk. Azonban korai lenne erre a kérdésre válaszolni, mivel csak néhány napja érkeztünk, bár ez sem volt semmi, ahogy ezt otthon mondanánk. E kérdésre majd a jövő adja meg a választ, még akkor is, ha a nyugati világhoz szokott szemnek elsőre sokkoló az itteni látvány.

Indiába Finnországon, Helsinkin keresztül érkeztünk az Indira Gandhi Nemzetközi reptérre, Delhibe. Helsinkiben várva a csatlakozásra megszólított minket egy srác, Szabolcs, megemlítve, hogy már a budapesti járatnál kiszúrt minket. És minő meglepetés, Indiába tart ő is, és hova máshová, pont ahová mi is igyekszünk Tiruvannamalaiba, Sri Ramana Maharishi Asramjába. Legalább is az első pár napot ott töltjük, amit már előre leszerveztünk, aztán majd alakul a többi.

Buddha szobor

A reptér főbejáratánál stílusosan hatalmas mudrákat ábrázoló szobrok fogadtak minket. Itt időlegesen búcsút intettünk újdonsült ismerősünknek, mivel ő repülővel, mi pedig vonattal mentünk tovább.

Előzetesen már neten kiokosodva a prepay taxis pulthoz megyünk egyenest, ahol kedvesen felébresztjük az ott ülve alvó emberünket (reggel 7 óra). Röviden mi is prepay szolgáltatás: egy jó megoldás arra, hogy előre kifizetve a fuvardíjat megúszhatjuk az alkudozást, esetleges átvágást, vitatkozást az út végén, hogy mennyi az annyi. Ám azt is megtudtuk az internet jóvoltából, hogy van egy airport express buszjárat is a vasútállomásra, ami természetesen olcsóbb, mint a taxi.

Aztán kiléptünk a reptér épületéből megkeresni a buszmegállót, közben leráztunk magunkról egy-két helyi taxis hiénát, akik természetesen többet mondtak elsőre, mint a prepayes ár, minek következtében nem időztünk azzal, hogy alkudozunk, megállás nélkül egy határozott „no thanks” kíséretében haladtunk egy szakadt busz felé, annak reményében, hogy ott megtudhatjuk, hogy hol találjuk a közvetlen buszjáratot a vasútállomáshoz. Egy darabig követett minket a hiéna, hogy akkor mondjunk mi egy árat, de nem foglalkoztuk vele, s látva eltökéltségünket, elment új zsákmányt keresni.

Természetesen sejtettük, hogy mire számíthatunk, mert utazásunk előtt sok barátunkkal, ismerősünkkel beszéltünk, akik jártak már Indiában, bújtuk az internetet, blogokat olvastunk, filmeket néztünk, de ahogy mást is, ezt is a saját bőrén kell megtapasztalni az embernek, ahhoz, hogy tudja, hogy miről is van szó.

Először is a meleg (pedig tél van), valaki ennek rendje módja szerint sapkában vagy fülvédőben, a repülőket irányító földi személyzetet kesztyűben is láttunk, mi pólóban. Az igazi meleg majd persze csak ezután jött Dél-Indiában, 90%-os páratartalommal, megjegyezvén, hogy hajnalban itt is több embert láttunk fülvédőben. A reptéren belüli stílusos, színekben gazdag látványhoz képest a külső benyomás kissé szürkének tűnik. Mindenesetre jól mutatja India kettőségét és azt, hogy mivé válhat ez az egyébként rendkívül jó adottságokkal megáldott hatalmas ország és azt is, hogy mire számíthatunk utunk során.

Indira Gandhi reptér belülről - Delhi

Egy átlag európai, aki nem valamilyen leszervezett útra fizetett be, talán már itt elgondolkodik, hogy biztos ezt akartam? Igaz, az ilyen típusú ember lehet, hogy nem is ide jön, hanem más egzotikus helyet keres. Természetesen az elkötelezett India fanoknak, akik már előző életeikben is itt edződtek, meg se kottyan és talán fertőzések is elkerülik, de erről még eddig nem hallottunk. Mi elsősorban spirituális céllal jöttünk Indiába és csak másodsorban turisztikai szempontból.

De térjünk vissza a buszkereséshez.

Minő meglepetésre, pont a buszsofőrhöz és a kalauzhoz fordultunk kérdéseinkkel, akik egy ütött-kopott asztalszerűségnél olvastak valamilyen helyi újságot. Mosollyal az arcukon, kedvesen mondták, hogy jó helyen járunk, ez a busz megy a vasútállomásra és máris indul. Kedvességük, jó energiájuk és a kedvező összeg hallatán és talán a relatíve korai órának is köszönhetően kevés embernek a buszon, felszálltunk rá és nem bántuk meg.

Az állomás kb. 17 km-re van, ezáltal ezen időszak alatt egy kis bepillantást nyertünk az ébredező óriási metropolisz világába, ahol egyaránt megtalálható a világi hívságokról lemondott Sadhu, mint a Rolls Roys-szal közlekedő milliárdos üzletember, mert, hogy ilyen gazdag emberek is vannak, mint ahogy máshol is, ebben a több mint egymilliárd lakosú országban, amiből 22 millióan (elővárosokkal együtt) élnek az ország fővárosában, Delhiben.

A buszozás során jutott eszünkbe először a 7 év Tibet című film apropóján készült 7 másodperc Tibetben c. kisfilm, illetve ennek kapcsán, hogy néhány képből elkészítjük a 7 másodperc Indiában c. kisfilmet, aminek a végén főhősünk már fordul is vissza. De persze nem mi, mert bár valami megmagyarázhatatlan okból indultunk el, előzetes konkrét tervek, vágyak, óhajok hiányában nem volt bennünk kétség, hogy ide jöjjünk és a végére járjunk, hogy mi volt az a halk, de határozott hang, ami azt súgta a fülünkbe, hogy a következő állomás: India.